Lányok, akik szeretik a zenét. Lányok, akik szeretik a zenészeket. Lányok, akiknek a backstage a paradicsom. Akik közelebb akarnak kerülni a tűzhöz, mint egy átlag rajongó. Hogy ezért mennyi mindent tesznek meg, az már mindenkinek a maga dolga.
Én sosem voltam groupie, meg talán már nem is leszek. Sosem volt hozzá elég bátorságom, hogy ha kell a roadokon és menedzsereken át eljussak a zenészig és megnyíljak neki, amennyire csak akarja. Vagy másképp fogalmazva valahogy nekem sosem ment az, hogy annyira elveszítsem az eszem, hogy bármit megtegyek egy zenésznek, akinek igazából csak a zenéit ismerem, még akkor sem, ha azok a zenék teljesen átjárták a testemet és a lelkemet.
De igen, a zene iszonyatosan nagy hatással van rám, bár egy akkordot nem tudnék lefogni. És egy jó koncert után akár napokig is abból merítek energiát. Mert imádom, azt a nyers, ősi energiát, ami a zenészekből és a hangfalakból árad felém, és belém. Ilyenkor teljesen megértem azokat a lányokat, akik minél közelebb akarnak ezekhez az energiaforrásokhoz kerülni. Már ha ezért tesznek meg bármit. Mert azért elég sok csajt inkább az hajt, hogy olyan körökbe kerüljenek be, ahol nem számít a pénz, és egyik partiból mennek a másikba. Ezért pedig simán beszélnek a médiának a zenészek méreteiről és különböző szexuális szokásaikról. Persze csúnya dolog, de mégis mindenkit érdekel, hogy Sting hogy bírja órákig, vagy hogy Slash miért szereti ha kikötözik. Csak azt nem szabad elfelejteni, hogy ezek csak pletykák. Találkoztam én már olyan tökéletes dákóval, amiről előtte pont az ellenkezőjét hallottam...
Bármiről is szólnak a hétköznapok, a lényeg a zene kell, hogy maradjon, és egy groupie-nak ez kell, hogy a legfontosabb legyen.
