Már régóta játszadoztam a gondolattal, hogy újra elő kellene vennem a francia tankönyveimet, mert már nem is emlékszem rá, mikor használtam utoljára a nyelvet. Aztán pár napja sikerült egy jó kis estét eltöltenem franciákkal, ami megadta azt a bizonyos lökést, ami után az ember ténylegesen elkezd azzal foglalkozni, amivel már régóta szeretne. Elővettem tehát a jó öreg France-Euro-Express-t (a legnépszerűbb francia tankönyv Magyarországon). Na de basszus hogy lenne az érdekes most, ami már 15 évesen is unalmas volt? (Moi, je n'aime pas la musique classique. J'aime un peu la musique pop mais je préfère le rap. Pfff, UNCSIII!!!) Ezért elkezdtem francia zenéket hallgatni. Edit Piaf dalai gyönyörűek, csak be nem teljesült szerelemről és állandó lelki tusákról szóló chansonokat hallgatni egy idő után engem inkább lelomboz, mint lelkesít. Francia rap jó is lehetne, hiszen szövegközpontú, de vagy Animal Cannibals szintű gagyogás, vagy tele van szurkálva arab szlenggel, ami miatt elég nehéz számomra a megértésük.
Jópár óra youtube szörfölés után azon kaptam magam, hogy francia heavy metal bandákat hallgatok a 80-as évekből, és igen, megtaláltam ami kellett nekem! Ezekről a bandákról alapból kevés dolgok van fent a neten, és ami fent is van, az szinte minden franciául, szóval esélyem sincs arra, hogy a gyorsabb információszerzésért cserébe inkább angolul olvassak róluk. Viszont találtam pár IM és BRAVO szintű interjút velük a 80-as évekből, amit imádok, na meg persze képeket!
Didier Lohezic (ritmusgitár), Vincent Puzio (basszusgitár), Daniel Puzio (gitár, ének), Franck Vilatte (dob)
A banda 1981-ben alakult meg Párizsban és már '83-ban az amerikai Cream magazin a legjobb francia bandának nevezte őket. A nevük véletlenül lett Vulcain, először valami angolos hangzásút akartak, mint a Machine Gun, de aztán Didier bedobta a Vulcain-t és végül ennél maradtak. Egy '84-es cikk szerint ők a francia Motorhead, akik Metallica-t hallgatnak, és az Accepttől kölcsönzött ütemekkel vannak átitatva. Ami a szövegeket illeti, az első albumuk dalait (Rock 'n' Roll Secours) a saját élmények mellett a francia filozófus Sartre "A Lét és a Semmi" c. műve ihlette. Na kíváncsi leszek rájuk, szerencsére megtaláltam a dalszövegeket, mert hallás után azért nem könnyű őket megérteni, mégiscsak heavy metálról van szó. Akit jobban érdekel, ezen a playlist-en elég sok számuk fent van. Egyetlen általam megtalált eredeti klipjük az 1986-ban készült Le Soviet Supreme, amiben benne van mindaz a naivitás, haj és szegecses bőrszerkó és cicanaci, ami miatt annyira szeretem a nyolcvanas éveket (nekünk külön érdekesség lehet, hogyan gondolkoztak a vasfüggönyön túl).
Nagyobb sikereket még a Desperados (1985), és a Big Brothers (1986) c. albumaikkal értek el, aztán válság blabla tagcserék blabla, 90-es évek elején az első reunion, 2000-es években semmi, hogy aztán öregecskén, ritkuló hajjal, de töretlen lelkesedéssel tavaly kiadjanak egy élő koncertes DVD-t.
És hogy nem volt szó groupie-król ebben a cikkben? Még. Srácok elárulok egy titkot. Ha több évet, vagy évtizedet kihagytok a zenélésben, ne lepődjetek meg, hogy nem fognak 15 éves kis csitrik tolongani az első sorokban. De nem kell aggódni, a régi groupie-k még mindig lehetnek nagyon őszintén nagyon lelkesek.
